ma:
holnap:
Irinyi János

Irinyi János

Üdvözöljük Létavértes város közigazgatási portálján
Skip Navigation Links
További hírek innen: Önkormányzat
POLGÁRMESTERI TÁJÉKOZTATÓ - 2021. április

A koronavírus helyzetről
Mint ahogy arról értesülhettek az írott és elektronikus médiákból 2021. április 19-ig a veszélyhelyzet meghosszabbításra került és az azzal kapcsolatosan meghozott intézkedések hatályban maradtak.
 
Április 19-én kinyitják az óvodákat és az általános iskolák alsó tagozatos osztályait. A felső tagozaton marad az otthoni, digitális alapú oktatás. Az iskola felső tagozatos osztályai - a közép-iskolásokkal egy időben - május 10-én állnak vissza a rendes munkarendre.
 
A napokban kértem a háziorvosokat, hogy a koronavírus helyzetről és a vakcinákkal kapcsolatos káros kommentek eloszlatása érdekében nyilatkozzanak a város facebook felületén a szakma és az általuk jónak, korrektnek tartott vélekedésekről.
 
A nyilatkozatokat követően a regisztrációs igény emelkedést mutatott, ami azt gondolom, jó visszaigazolása a megnyilatkozásuknak. (lásd: hivatalos facebook oldalunkat  és  honlapunkat )
 
Az azóta eltelt időben, mint ahogy bizonyára a köztudatban is nyilvánvaló, városunkban is több fertőzött személy került kiszűrésre. Mindamellett, hogy az oltások folyamatosan teljesítésre kerülnek – a körzetek részére átadott vakcinák függvényében – még a regisztrált létszám kevés ahhoz, hogy biztonságban tudjuk magunkat.
Sajnos hétről-hétre jelennek meg káros kommentek az elektronikus felületeken, valamelyik vakcinával összefüggésben, ami nemcsak arra alkalmas, hogy a gyártó cég felé a beszerzéseket megtörje, hanem arra is, hogy az oltakozástól elrettentsen embereket.
Ezért kérem, hogy minden egyes olyan kérdésben, ami a regisztráció ellen ösztökél, kérdezzük meg a helyi szakembereket minél hamarabb.
Információink szerint a regisztrált pedagógusok oltakozása szinte teljes mértékben megtörtént. A háziorvosok tájékoztatása szerint a fertőzéses betegek száma folyamatos emelkedést mutat. Több az általuk SBO-ra beküldött betegek száma (röntgen, esetleg CT-vizsgálatok miatt). Ezzel összefüggésben többen vannak kórházi kezelés alatt a városból. Egyre több azon fiatal betegek száma is, akik súlyosabb tünetekkel vészelik át a fertőzést.
Ezért felhívom mindenkinek a figyelmét a szabályok betartására, a távolságtartásra, a maszkviselésre, illetve a gyakori kézmosásra. 
 
Szennyvízberuházás

A korábban közölt telefonszámokon továbbra is lehet jelezni a közterületen, lakóingatlanon fennálló hiányosságokat: térburkolat kiegészítése, aszfaltozás, aknafedlap szintbehelyezése és minden mást. Elérhetőségek: Veszelka Miklós 0630/2682819, Takács István 0630/4377545, Márton Sándor 0630/9835087. Mint ahogy eddig is, munkaidőben az Önkormányzat telefonszámain is jelezhetnek. Az elmaradt aszfaltburkolatok javítása is megtörténik.
 
Szennyvíz bekötések
Tájékoztatok mindenkit, hogy az Önkormányzatnál eddig 558 ingatlan esetében kezdeményeztek bekötést. Az igénylések adminisztrációját folyamatosan lehet intézni a Városházán.
Arra hívom fel a figyelmet, hogy ez azért fontos, mert a talajterhelési díjak kiszabására vonatkozó moratórium 2021. június 30-án lejár. 
 
Közvilágítás
A Mezei-Vill Kft. Szakemberei a karbantartás keretében folyamatosan ellenőrzik a közvilágítási rendszert. Az a tapasztalatunk, hogy olyan helyen, ahol a lámpaoszlop nem lakott ingatlannál van, nem mindig történik meg időben a hiba bejelentése, ezért kérek mindenkit, hogy amennyiben nem világító lámpatestet észlel, azt a szokásos módon a Városházán az ingatlan címével és a lámpaoszlop számával (az oszlop közepén egy kis alumínium táblán látható) haladéktalanul tegyék meg.
 
Ipari park

Az ipari park kivitelezésében a munkaterületet tisztítása és a geodéziai felmérés alapján a végleges nyomvonal szintezése megtörtént. A D-Profil Kft. szakemberei a munkaterület víztelenítését ideiglenes tárolók kialakításával oldották meg.  A munkálatok elvégzését követően az a tapasztalat, hogy néhány napot még a területrész száradására várni kell. A szakmák az egyes munkanemek előkészítését elvégezték, és rövidesen elkezdődnek a közművezetékek kiépítésének földmunkái. Előtte közösen intézkedünk a nagy mennyiségű építési törmelék áthelyezéséről. A gázvezeték építéséhez a bányakapitánysági engedély megérkezett. 
 
Orvosi ügyeleti ellátás biztonsága

Ahogy korábban is írtam még mindig nehézségekkel küzdünk az orvosi ügyeleti ellátás szervezésében.  Ezért a személyi feltételek biztosítására folyamatos erőfeszítéseket teszünk.
Április hónapban az ügyelet orvosi háttere biztosított a rendszerbe beforgatott helyettesítő orvosok aktivitásának köszönhetően, azonban az asszisztencia biztosítása még mindig nehézkes.
Nehezíti a helyzetünket, hogy Nagypénteken este 20.30 órakor érkezett e-mail az álmosdi háziorvostól, melyben azonnali hatállyal felmondta az ügyelet feladat-ellátási szerződését.
Azonban meg kell köszönnöm azt a hozzáállást, amellyel a telefonos egyeztetésemre igent mondtak, és vállalták az ügyeleti szolgálat vitelét és segítését.
 
Illegális hulladéklerakás

Egyre inkább, és most már a város egyre több külterületi helyén, szembesülünk illegális hulladéklerakással. Legutóbb a Gagarin utca végén a vasúti átjáró után a bal oldali önkormányzati területén találtunk több szekérnyi ilyen hulladékot.


 
Szándékos környezetrombolás!
A régi, rekultivált szeméttelep környékéről az elmúlt évben 50 köbméternyi szemetet zsákoltak be a dolgozóink. Annak az elvitele több konténerrel és több alkalommal milliós nagyságrendű kiadással járt.
Az elmúlt hónapban és minden egyes hétvégén valaki (vagy valakik) egyre többet hord(anak) ki, melynek egy része gépjárműbontásból, illetve elektromos eszköz bontásából származó alkatrész, akár veszélyes hulladék is lehet. Ez a mennyiség már többszörösen meghaladja az 50 köbmétert.
Felhívom a figyelmét mindenkinek, hogy 2021. márciusától az ilyen fajta hulladék elhelyezésének egyes eseteit a jogalkotó a szabálysértési kategóriából bűncselekménnyé minősítette.
Felhívom a figyelmét mindenkinek arra is, hogy a feleslegessé vált eszközöket, anyagokat az évente két alkalommal tartandó lomtalanítás keretében az önkormányzat részéről kialakított átvételi helyeken leadhatják.
.
Felhívom a figyelmét mindenkinek arra is, hogy az elektromos- és a járműbontásból származó felesleges alkatrészek átvételére az AKSD mindenki számára lehetőséget biztosít.
Ezzel együtt az önkormányzat részéről olyan súlyosnak látjuk a problémát, hogy büntetlenül semmi mellett nem fogunk elmenni, ezért minden hatóságot arra kértem, fordítson kiemelt figyelmet ezekre, és a törvény szigorával járjon el azokkal szemben, akik azt gondolják, hogy a felesleges holmiijaikat közpénzből fogják „elszállíttatni”.
Kérek mindenkit, ha ilyet tapasztal akár bel-, akár külterületen, azt az önkormányzat telefonszámain haladéktalanul jelezze!
 
Kispiaci pavilon építése



A 15. héten elkezdődött a vértesi kispiaci pavilon építése a Kassai utcai parkoló végébe, az oszlopok fogadóinak alapozásával. A faszerkezet az önkormányzat asztalos műhelyében készül az anyagok gyalulásával, leszabásával, mintázásával, illetve a ragasztott főtartók összeállításával. Ezáltal öt fedett, és három árnyékolós elárusító hely kerül kialakításra 17,5 x2 méter területen.
A pavilon elkészültét követően az árusítóhelyek térburkolatával és vele szemben három darab ülő pad elhelyezésével fejeződik be a közösségi tér kialakítása.
 
Közterületi WiFi rendszer

Az elmúlt héten már elérhetővé vált a közterületi szabad wifi rendszer a Kassai utcai játszótér parkoló, sportpálya és az Irinyi utca környékén is. Elérhetősége: WIFI4EU-Létavértes.
Ez a hálózat szintén szabad felhasználású az Árpád tér teljes szakaszán a játszótér felől is, a Kossuth utca első részén, illetve a sportpálya és óvoda parkoló környékén és területein is.

Menyhárt Károly polgármester